Polgári esküvő ára

Mint mindennek, a polgári esküvőnek is van ára. Igaz, hogy nem ez lesz az esküvőtök legnagyobb kiadása, de mindenképp bele kell kalkulálnotok az esküvői költségvetésbe. Már csak azért is, mert a polgári esküvő az, amely során hivatalosan férj és feleség válik belőletek.

Polgári esküvő ára

A polgári esküvő áráról a választott település anyakönyvvezetőjénél tudtok tájékozódni, mikor bejelentitek nála házasságkötési szándékotokat. A házassági szándék bejelentése legalább 31 nappal meg kell, hogy előzze házasságkötésetek napját.

A polgári esküvő államigazgatási szempontból illetékmentes, azaz ingyenes. Ez azonban csak akkor igaz, ha hétköznap, munkaidőben sétáltok be a két kiválasztott tanúval, és aláírjátok a hivatalos papírokat az anyakönyvvezető jelenlétében. Ez azonban csak a hivatali eljárás, amely semmiképp sem nevezhető sem szertartásnak, sem pedig romantikusnak.

A romantikus elemeket tartalmazó polgári esküvőnek azonban meg kell fizetni az árát. Az, hogy itt mi mennyibe kerül, az nagyban függ az illetékes önkormányzat rendeletétől és a ti kívánságaitoktól,elképzeléseitektől.

A polgári esküvő ára: Mitől függ, hogy mennyi is az annyi?

Alapköltségek

A választott település önkormányzata által meghozott rendelet alapján a szertartás alapára lehet ingyenes, de az is lehet, hogy néhány ezer forintot ekkor is elkérnek.

Mivel házasságkötő teremre mindenképp szükség van, ennek a bérleti díja benneteket terhel. Ennek a pontos összege minden településen másképp alakul. Abban az esetben, ha az adott önkormányzatnak több házasságkötő terme is van, az árat az is befolyásolja, hogy ezek milyen díszítettségűek, illetve, hogy mekkora a befogadó képességük.

A felmerülő plusz költségek

Az anyakönyvvezetői díjat abban az esetben számolják fel, ha a szertartásra munkaidőn kívül kerül sor. Ez jellemzően a hétvégi szertartásokat érinti. Ez az összeg önkormányzatoktól függően 20-60 000 Forint is lehet.

A polgári esküvő árát nagyban befolyásolja az a körülmény is, ha az anyakönyvvezetőnek kérésetekre külső helyszínre kell kivonulnia. Ennek az árát szinte lehetetlen megállapítani, mert településenként igen eltérő lehet. Ennek az extra költségnek a mértékét minden esetben a helyi rendelet határozza meg, de nagyságrendileg több tízezer forintra kell számítanotok.

Polgári esküvő ára

A polgári szertartás költségeit befolyásolják az olyan szertartáselemek, mint a versmondás, fogadalomtétel, gyertyagyújtás, homokceremónia, galambröptetés, szülőköszöntés vagy a zene szolgáltatása. Az, hogy mindezekért mennyit számol fel az illetékes anyakönyvvezető, ez megint csak egyedi.

Azzal kapcsolatban, hogy mi az, ami benne van az alapárban vagy akár a díjmentesen igénybe vehető keretben, mindenképp tájékozódjatok. A legjobb, ha a házassági szándékotok bejelentésekor ezeket a kérdéseket is tisztázzátok. Ez az az alkalom, mikor megtörténik a hivatalos okmányaitok bemutatása, és nyilatkoztok az esetleges névváltoztatásról és a jövendő gyermekeitek vezetéknevével kapcsolatban is.

A polgári esküvő árát minden esetben az esküvő előtt kell rendezni. Ez általában postai csekken történik, amit az anyakönyvvezető ad át nektek, de az is lehet, hogy később postai úton juttatja el hozzátok. Ezt minden esetben 15 napon belül ki kell egyenlíteni, ellenkező esetben nem fogják engedélyezni a házasságkötést. Vannak olyan önkormányzatok is, ahol az esküvői szolgáltatás ellenértékét személyesen is befizethetitek.

A polgári esküvő ára: Az utóhatás

A polgári esküvőnek vannak járulékos költségei, melyek a házasságkötés következtében lépnek fel. Ezek elsősorban azokat a nőket érintik, akik részben vagy egészben felveszik férjük nevét. Ha te is követed ezt a hagyományt, akkor neked is ki kell fizetned a személyazonosságot igazoló dokumentumok megváltoztatásának illetékét.

A házasságkötés után legelőször az anyakönyvben változik meg a név. Ez házasságkötéskor ingyenes. Ezután a névváltozást kötelező átvezetni a személyi igazolványra, a lakcímkártyára, az útlevélre, a jogosítványra, a TAJ- és az adókártyára is.

Mindezeken felül a hivatalos papírokon is meg kell tenni ugyanezt. Ilyenek például a banki és közmű szerződések, valamint a közüzemi számlák. Ezeknek költsége ugyan nincs, csak az idődet kell rászánni.

Polgári esküvő ára

Egy kis utánajárással rövid időn belül pontos képet kaphattok a polgári esküvő áráról az illetékes önkormányzat anyakönyvvezetőjétől. A legjobb, ha már kész tervvel és előre összeírt kérdésekkel mentek a bejelentkezésre, hogy a lehető leggördülékenyebben menjenek a dolgok.

Ezek után a polgári esküvő árát is bele kalkulálhatjátok az esküvői költségek közé, hogy egy pontosabb képet kaphassatok a végösszegről.

Igaz, hogy az esküvő tetemes költségekkel jár, de a polgári esküvő árán nem érdemes spórolni, hiszen így a hivatalos szertartás is egy életre szóló, romantikus élmény lehet számotokra.

Ajánlott cikkeink

Rate this post